Ősi sebek, melyek ott lapulnak mind a Női és Férfi szívekben, a kollektív tudat árnyait visszatükrözve szűntelen.
Eltemetett emlékek sokasága felsejlik, újra és újra, mint a Földből kibújó gyom, amely minduntalan gyökeret ereszt a szívekben.
Hiszen a felszínen letépkedett látható gyomot vizsgálva, csak a felszínt kapargatja mind, ki
félelmében mélyebbre nem tekint.
Mert a mélyben ott van az elfojtott, sérült világok sokasága, melyben megrekedt a lélek a nehézségek közepette, s mélységeibe beletekinteni rettegsz, pedig a szembenezésed az egyetlen igaz lehetőséged.
S az, hogy önmagadat, kit magadnak hittél eddig, feladod végleg.
A Nő a mai világban az új ébredő erő, ki a szívében hazatér, érzi és érti, a hazahívó Égi dallamot, melynek igaz hangjegyei átitatják a világot.
Átszeretik újra a Földet, az embert, a Férfit, aki kész befogadni mindazt, ami lágy és magasztos a térnek.
A Nő szíve átölel mindent, és az igaz Égi dallamra táncolja lépteit a mindenségnek.
S a Férfi vezeti őt e Földi táncban, megtartva erősen stabilan a térben.
Elérkezik egy új élet lehetősége.
Nyílik a tér, amelyben, Nő és Férfi a patriarchális tudat láncait levetve, s az egymással való szembenállást letéve, elássa a csatabárdot végleg.
Szívből kapcsolódva, szívből szeretve.
Eljött az ideje, hogy átszeressük egymást újra, mint egykoron azt az eredendőségben tettük.
Lélek a lelket átszeretve, nemtelenül csak az egyetlen Önvaló igazságát keresve.
E szent egyesülésben meggyógyul minden, s újjáteremtődik a lét, a Föld az eljövendő nemzedéknek.
Nő és Férfi, együtt, a világra most így teremthet új, igaz jövőképet.
Így teremtheti meg együtt, az Új Földet.
